Az utóbbi hetekben nem először csapta meg Magyarországot a nemzetközi gazdasági válság szele. Ilyen esetekben a kétségbeesés hullámai egymást múlják felül: a kormányzati vezetők begyűrűző, kedvező nemzetközi hatásokban reménykednek ahelyett, hogy saját növekedési pályára állítanák a szánalmasan függő helyzetben vegetáló hazai gazdaságot. Érdemes egy gondolatkísérletet végeznünk, mit tehetne egy felelős magyar kormányzat.

Elsőként nyilvánvalóan felismerné, hogy a helyzet tarthatatlan: energiahordozóink több mint nyolcvan százalékát szerezzük be keletről, míg exportunk háromnegyede a nyugat-európai piac vásárlási szándékaitól függ. Ilyen körülmények között szorongatóan nehéz szuverén országot építeni. Mégis adottak olyan eszközök, amelyek által a jelenlegi piaci rend egyoldalú felrúgása nélkül is szavatolható nemcsak önellátásunk, de létminőségünk javítása is.

Ennek legjobb példája a multinacionális cégek politikájával szembehelyezkedő, a közösség által támogatott mezőgazdaság, amelyben a gazdák közvetlenül a vevővel találkoznak, kizárva az üzletláncokat és az indokolatlanul magas profitot lenyeső felvásárlókat. Ennek ékes példája a magyar "meggymentő akció", amelynek eredője, hogy a gazdák megunták a felvásárlók általuk kizsákmányolónak minősített árpolitikáját. A siker átütő: árujukért többszörösét kapják, a városi vevő mégis tőlük jut a legolcsóbban gyümölcshöz. Nem véletlen, hogy a rendszert éppen kisebb városokra terjesztik ki – ezekig a kormányzat keze nem érhet el.

A kisközösségek, a vidéken élők önvédelmi reflexe beindult. Ez a jövő útja, nem pedig a központosított, sok nagykereskedővel terhelt kereskedelmi rendszer, amely ráadásul a nemzetközi válságokat is azonnal a fogyasztókra hárítja. Csak így lehetünk biztosak abban, hogy az általunk elfogyasztott élelmiszer egészséges, valóban hazai termelő áruja, továbbá csak így kerülhetjük el az élelmiszerár-robbanás, az energiaválság okozta katasztrófákat.

De olyan eszközök is rendelkezésre állnak, amelyek már meghaladják a hagyományos közgazdasági kereteket – ilyen például a helyi pénzek rendszere. Ha önkéntes alapon alakul egy szervezet vagy szövetkezet, továbbá kijelentik, hogy ők önellátásra, környezetvédelemre vagy más nemes célra elszánt társaság, attól kezdve helyi, a szövetkezeten belüli, egymás közti áru- és szolgáltatáscserére használandó pénz kibocsátására európai uniós joguk van. A szövetkezet nyilvántartja, hogy melyik tagja milyen munkát végzett, és ezért a belső megegyezés szerint mennyi helyi pénzt kap. Ez a későbbiekben levásárolható, általában helyi termékekre, így a tőke garantáltan helyben marad, és a helyi gazdálkodókat erősíti.

Hogy a helyi pénzek nem az ördögtől valók, bizonyítja, hogy majdnem háromszáz régióban találunk ilyeneket világszerte, az Egyesült Államokban Liberty Dollar néven, de Németországban több tucat fajtája ismeretes. Magdeburgban tavaly vezettek be helyi pénzt, s talán nálunk sem lenne butaság alternatív eszközökhöz nyúlni.

De menjünk tovább: ha az önkormányzatok minden szociális pénzbeli támogatást helyi pénzben fizetnének, amelyet helyi vállalkozóknál és kereskedőknél lehet és kell levásárolni, Hegedűs Tamás számításai szerint nyolcszázmilliárd forint többletkeresetet adnánk a kis- és középvállalkozásoknak.

Az ilyen kezdeményezésekről sokan azt állítják, hogy nincs realitásuk. Pedig épp ellenkezőleg: szinte az egyetlen módszert jelentik a globális futószalagról való

részleges lekapcsolódásra. Ráadásul "itt és most" megvalósíthatók, mert bevezetésükhöz nem kell jogrendet vagy politikai berendezkedést váltani.